"Lovak.Szavunk ismerői,társaink az ostor szégyenében,diadal mámorában,süvítő szélben vagy zuhogó esőben.Fénylő szőrrel,vagy remegő lábakkal velünk járjátok végig a messze nyúló zöld gyepet.Büszkén szagoltok a távolságba,melyet együtt tettünk röviddé,nem ijedtek meg az alkonyi homálytól,s már a csillagokat sem látjátok fáradt szemeitekkel.Végül remegő inakkal nyúltok el a harmatos fűben,megadóan fektetve a fejetek a földre,és még egyszer felemelitek hogy elköszönjetek.Vagy "könnyezve " búcsúzó gazdátoktól a vágóhidak csúszós padlóján az ismeretlen veszélyt szimatolva már csak egy jó szót,egy megnyugtató elismerést vártok,a szeretet jelét mindazért,amit adtatok..."     "Óh a Turfon nincs semmi hála,minden népszerűség elmúló,S csupán a starttól a célig élnek együtt futásban,zsoké és a Ló. Életünk egy nagy -nagy vágtatás,csak egy keserves múló pillanat,azután a Sors új futásra nyergel,új zsokékkal,újabb Lovakat!" (Heltai Jenő 1904)   " A versenylovaglás mesterség,ami művészetté nemesedhet.Az igazi versenylovas ismeri mesterségének fény -és árnyoldalát.Nem fölényes a napos ,derűs isőkben,nem veszíti el önbizalmát a balszerencsés időszakban.A tehetség,a töretlen akaraterő ugyanis leküzdi a balsorsot.Ez a versenylovaglás és a versenylovas élete!Csillogó,szép pálya-felszínről nézve-,de akik rögös útjait járják,azok elmondhatják,hogy sikamlós talaj,ahol elcsúszik mindenki aki nem tud vagy nem akar egyenesen,becsületesen haladni.Csillogó ,szép pálya,de amit ad,azért szívvel,ideggel és könnyel kell fizetni!!"